Égni kiégés nélkül!
A Hírvivők Konferencia 2018. szeptember 21-én a Gál Ferenc Főiskolán került megrendezésre. A 2014-ben indult konferenciasorozat előadói az évek során tárgyalták a közösség- és kapcsolatépítés, a kapcsolatok helyreállítása, az értékkereső társadalom és az értékadó közösségek, a család-közösség-egyház, az elengedés és újrakezdés kérdéseit. A konferencián elhangzott tíz előadás több oldalról, a szociális munka-gyermekvédelem, zárt intézet, valamint a nevelés és oktatás felől közelítette meg és járta körül a témát. A rendezvényt nagy érdeklődés kísérte, közel száz szakember regisztrált, és hallgatta végig az előadásokat.
Az Égni kiégés nélkül – Kötelességeink hálójában című konferencia idén a kiégés kérdését járta körbe. Az előadások tanúsága szerint a humán szférában dolgozó szakemberek között alig akad olyan, akinél előbb vagy utóbb ne jelentkeznének a lelki és testi kimerülés, a kiégés jelei.
A munka és a magánélet gyakran több erőt kíván, mint amennyit ad. Közben mindenki szeretne belső békét és új energiát meglelni. A szakemberek szerint a krízishelyzet hozzásegít, hogy eljussunk igazi önmagunkhoz, s rátaláljunk Istenre. A kimerültség esélyt ad arra, hogy növekedjünk belsőnkben. A stressz a fejben kezdődik, s ha a kiégett ember önmagát hibáztatja állapotáért, akkor a változás is ott kezdődik el: magában az emberben. Mi vagyunk azok, akik fel tudunk lépni saját belső hajcsáraink ellen.
Az előadók felhívták a figyelmet feladataink fontossági sorrendjének kialakítására.
Amennyiben ezt sikerül begyakorolni, kiegyensúlyozott életet élhetünk, miközben egyre elégedettebbek leszünk, és önbizalmunk is erősödik, amivel képesek leszünk a kezünkbe venni az életünket. A kiégett ember önmaga foglya. Úgy gondolja, hogy nincs kiút a tehetetlenségből. A változás akkor kezdődik, ha felreped az álarc, amikor nem rejtegeti többé önmaga előtt a munkájával és önmagával szembeni ellenérzést. Elismerjük, hogy kiégtünk, hogy üresek és kedvetlenek vagyunk.
Fáradságos tanulási folyamat elfogadni önmagunkat. Saját korlátaink között ugyan, de reálisan kell viszonyulnunk önmagunkhoz és munkánkhoz. A kimerültségből kivezető út így segít hozzá, hogy belsőleg növekedjünk. Ismét hinni tudjunk magunkban, gyógyító erőket szabadítsunk föl magunkban és másokban. Újra fontossá váljanak számunkra az emberi kapcsolatok, a mély tapasztalatok, víziók, értékek és célok. Akkor tud megerősödni bennünk az akarat, hogy másképp cselekedjünk, s önbizalmunk is növekedni fog. S ekkor nyer értelmet a munkánk.
A burnoutot, azaz a kiégést tehát nemcsak katasztrófaként élhetjük meg, hanem valódi lehetőségként is a változásra. Fel kell ismernünk és el kell fogadnunk határainkat és korlátainkat ahhoz, hogy rátaláljunk a békéhez vezető útra.
Az ember életében elmaradhatatlan szerepet játszik a szeretet adása és fogadása, ami képes mindent jóvá tenni, megjavítani, a bűnt is elégetni az ember lelkében, valamint megélhetővé tenni a szeretetgyakorlásnak egy életen át megtartó erejét, a szeretet adójára is visszasugárzó gyógyító hatását.