2024. április 20., szombat
FONTOS

Idén is megrendezték a “Nádi” Katolikus Bált Gyulán

Táncos bemutatóval igyekeztek megteremteni a báli hangulatot az elmúlt szombaton, a Park Hotelben. A “Nádi” Katolikus Bálon a város katolikus közösségének tagjai gyűltek össze, hogy kötetlen körülmények között erősítsék a közösséget, ápolják a kapcsolatokat.

Általában kevés bált szoktak tartani novemberben, a szervezők azonban nem véletlenül választották ezt az időpontot. Az ünnepekhez közeledve a bál remek lehetőséget adott a résztvevőknek, hogy a közösségen belül azok is találkozhassanak egymással, akiknek az év folyamán nem volt lehetőségük.

A fellépők bemutatója és a köszöntők után kezdetét vehette a báli lakoma, ezután pedig az éjszakai mulatság.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …