2024. március 29., péntek
FONTOS

Megújult az Implom iskola, átadták az új tornaszobát

2018-ban a Gyulai Tankerületi Központ tizenhárom intézményében kezdődhetett el infrastrukturális fejlesztés.

A nyertes pályázatok között a gyulai Implom iskola is megújul. A projektnek köszönhetően az iskolához a nemrég önkormányzati forrásból vásárolt, és hozzácsatolt ingatlant is felújították, melyet ünnepélyes keretek között adtak át november 23-án.

A Béke sugárúti Implom iskola a 2011-es fejlesztések után, 2015-ben bővült egy épülettel és a hozzá tartozó udvarral. A megvásárolt épületet felújították, és egy tornaszobát alakítottak ki, ezzel korszerű feltételeket teremtve az iskola 636 tanulójának testnevelés óráihoz.

A november 23-án átadott tornaszobában a teljes elektromos hálózatot felújították, új központi fűtést építettek ki, valamint új öltözőt és vizesblokkot alakítottak ki az egyéb feladatok mellett.

Az iskola udvarával szomszédos ingatlan vásárlásáról még 2015-ben döntött a gyulai képviselő-testület.

Az infrastrukturális beruházás mellett a tornaszobába 2.2 millió forint értékben új sporteszközök is kerültek. Többek között új bordásfalat, zsámolyokat és a gumilabdákat is beszereztek a gyerekeknek.

Az ünnepélyes átadó végén átvágtál a nemzeti színű szalagot, így hétfőtől az új eszközöket is használatba vehették az implomos tanulók a testnevelés órákon.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …