2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 12. 04.

Témák:

– Kedd délután letették a megújuló Szent Miklós park alapkövét, mely a 213 és félmilliós pályázati és 39 és félmillió forintos Önkormányzati forrásból újul meg. A park a pár éve korszerűsített Almásy kastélyt és a belvárost köti össze, így majd megszépült környezetben közelíthetjük meg a kastélyparkot és a gyulai várat.

– „E-ügyintézés, cégkapu, a digitális fejlődés” címmel tartott konferenciát a Békés Megyei Kormányhivatal és a NAV megyei igazgatósága.

A rendezvényen a következő évtől érvénybe lépő digitális újításokat mutatták be.

– Ismét advent első vasárnapját megelőzően tartották a Karácsonyi gimnázium szalagavatóját. A szombati eseményen három osztály végzősei készülhetnek az új kihívásokra.

– Vasárnap gyújtották meg a Békés Megyei Központi Kórház Tüdőgyógyászatának adventi koszorúján az első gyertyát. A hatalmas koszorút a Gyulai Városszépítő Egyesület ajánlotta fel az intézménynek, ilyen formán is biztosítva az ünnepi hangulatot a betegek és hozzátartozóik számára.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …