2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Kovács József: a családok támogatása miatt fontos a Nemzeti konzultáció

Hevesen támadta az ellenzék a Parlamentben a legújabb Nemzeti konzultációt, mely a családok védelméről, azok megerősítéséről szól – emlékeztetett a szerda délelőtti, gyulai sajtótájékoztatón Kovács József.

A térség országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy olyan is akad, aki a demográfiai problémát a magyar gyermekek megszületésének támogatása helyett migránsok betelepítésével oldaná meg.

Kovács József hangsúlyozta, a kormány azt szeretné, hogy minden családban szülessen annyi gyermek, amennyit a szülők vállalni szeretnének. Ezért hoztak a gyermekvállalást támogató intézkedéseket a családi adókedvezménytől az otthonteremtési támogatáson át a bölcsődék, óvodák korszerűsítéséig. 2010-hez képest összességében megduplázódtak a családoknak jutó támogatások. Kovács József elmondta, most van lehetőség arra, hogy további intézkedésekkel támogassák a magyar családokat.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …