2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Orvostanhallgatókat támogató ösztöndíjat hoznának létre Gyulán

Novemberben döntött a gyulai képviselő-testület az Erkel Ferenc nevét viselő művészeti ösztöndíjról, az erre pályázó fiatal tehetségek havi 25 ezer forintot kapnak a várostól, ha pályázatukat pozitívan bírálják el.

Görgényi Ernő polgármester a 3Témában jelentette be, hogy a meglévők mellett egy egészen más típusú ösztöndíjban gondolkodnak – partnerségben a Békés Megyei Központi Kórházzal. Ez a konstrukció alkalmas lehet majd arra, hogy visszacsábítsa a képzett fiatalokat Gyulára, egyben valamelyest megoldást kínáljon az orvoshiány kérdésére.

Az orvostanhallgatókat segítő ösztöndíjról még folynak az egyeztetések, a részleteket a kórházzal közösen januárban dolgozzák ki. Görgényi Ernő azonban kérdésünkre válaszolva megerősítette, hogy a már működő tanulmányi ösztöndíjakhoz képest ez egy emelt összegű támogatást tenne lehetővé az érintettek számára, ugyanakkor kötelezettséget is magába foglalna, hiszen a támogatást elnyerő fiatalnak helyben kellene munkát vállalnia.

A műsorban a kerékpárutak mellett szó esett a Szent Miklós park és az Almásy kastély cselédszárnyának a korszerűsítéséről, Görgényi Ernő elmondta, a Kossuth tértől a várig lényegében ez a láncszem hiányzott, így viszont ezt a szakaszt lényegében egy évtized alatt sikerült felújítani. A következő lépés pedig az előkészítés alatt lévő Szigeterőd program lehet.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …