2024. április 20., szombat
FONTOS

A többszörös véradókat díjazták Gyulán

A többszörös, jubiláló véradóit köszöntötte a Magyar Vöröskereszt Gyulai Területi Szervezete a 2018-as év végi ünnepségén.

A szervezet gyulai székházában megrendezett eseményen okleveleket, emlékérmeket adtak át a rendszeres véradóknak. Azok számára egy üveg borral is kedveskedtek, akik legalább ötvenszer nyújtottak segítő kezet.

Görgényi Mária a Magyar Vöröskereszt területi vezetője elmondta, országos viszonylatban a 3. legtöbb véradót jegyzi a térség és Gyula ezek közül is kiemelkedik.

Ahhoz, hogy a jó teljesítmény fennmaradjon Békés megyében, a fiatalokat kell meggyőzni arról, hogy vért adjanak, hiszen a jelenlegi önkéntesek idővel kiöregednek – hangzott el az eseményen.

A véradók találkozóján azokkal kezdték a díjazást, akik már 20 alkalommal adtak vért, majd a 30, 40, 50-től jutottak el egészen a 90-es véradóig. Szák Tamás a legmagasabb elismeréssel büszkélkedhet, a katonaságban töltött évei óta rendszeres látogatója a vérellátó központoknak.

Országos szinten az idei évben eddig 359 ezren jelentkeztek a Vöröskereszt által szervezett véradások valamelyikére, közöttük az új véradók száma megközelíti az ötvenezer főt.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …