Gyulatelevízió
Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!
A globalizáció egyik kísérő jelenségeként azt figyelhetjük meg napjainkban, hogy a kereskedelem üzleti szándékainak hatására egyre természetellenesebben szemléljük az idő múlását, egyre összezavarodottabban tudunk megélni, átélni kiemelt időszakokat, ünnepeket.
Aki csak reklámokból tájékozódik, azt gondolhatná, hogy nemcsak a globális felmelegedés változtatja meg a nálunk hagyományos négy évszak megszokott, normális körforgását, hanem üzleti célból a kereskedelem is, mely az esztendőt két évszakra szeretné osztani: az egyik nagypéntektől fekete péntekig, a másik fekete péntektől nagypéntekig tartana. Ezzel párhuzamosan azt is megfigyelhetjük, hogy főleg Európában egyes mazohista, önpusztító társadalmak liberális demokráciával átitatott fantáziája kimeríthetetlen, most már nemcsak húsvétot és karácsonyt tilos emlegetni, hanem az ádvent is tiltott szó lett. Amint a kommunizmusban nem volt szabad Mikulást emlegetni, csak a télapót, az igazi liberális demokráciában nem szabad ádventi vásárról beszélni, csak téli vásárról, nehogy valaki megsértődjön.
Mindezektől, és akármilyen, már több hete tartó vásároktól függetlenül a józan ember tudatosíthatja, hogy az ádventi időszak a karácsony előtti negyedik vasárnapon kezdődik, és karácsonyig tart.
Ádvent lehetőséget kínál és biztosít a hívő keresztény, de a keresztény kultúrkörben áttételesen minden ember számára arra, hogy gazdagodjon valódi reményben és igazi örömben. Arra készülünk ugyanis ezalatt a mintegy négy hét alatt, hogy megünnepeljük a Názáreti Jézus születését, Isten belépését a mi életünkbe, történelmünkbe. Ő végleg elkötelezte magát mellettünk, és egyetlen, mindenki által elérhető végső célt állított elénk. Ádvent vasárnapjain az evangélium nem csak az első érkezéséről, születéséről szól, hanem a másodikról is, a célbajutáskor. Pontosabban arra tanít, hogy az életünk és az egész történelem nem valamilyen feltartóztathatatlan pergése az időnek úton a megszűnésbe, a semmibe, hanem beletorkollás a teljességbe, a végső célba. Ezt nevezzük Krisztus második, végső eljövetelének életünk, a történelem végén. Valójában nem Ő jön felénk, hanem mi közelítünk feléje, mint végső cél felé. Tűnődhetünk azon, hogy egyénileg hogyan fejeződik be földi életünk, vagy hogy az emberiség esetleg hogyan okozza saját történelme végét fegyverrel, környezetének szennyezésével, vagy a rendelkezésére álló források önző, esztelen és felelőtlen felélésével. De a győztes végső cél és a célbajutás lehetősége adott. Ez a remény és az öröm forrása. És a végső cél nem elvonja, hanem éppen ráirányítja figyelmünket a mára, mostani életünkre. Megmutatja, mi az igazán fontos, mi a valódi érték és hogy minden küzdelem és nehézség ellenére lehet értelmesen és boldogan élni.
Ez ádvent üzenete.
Néhány nap múlva pedig annak születését ünnepeljük, aki nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban mutatta meg mindannyiunk számára az emberi élet szépségét, értelmét és végső célját.
Minden kedves olvasónak áldott, boldog karácsonyi ünnepeket kívánok!
