2019. március 25., hétfő
FONTOS

Jogtörténeti konferenciát rendeztek Szegeden

Centenaria – 1918 – A hosszú 19. század vége címmel rendeztek háromnapos jogtörténeti konferenciát december 5–7. között a szegedi Gál Ferenc Főiskolán.

A konferenciát a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Európai Jogtörténeti Tanszéke szervezte, együttműködésben a Gál Ferenc Főiskola Teológiai Karával, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Bizottságával és a Pólay Elemér Alapítvánnyal.

A háromnapos tudományos eszmecsere nemcsak a 19. században lezajlott polgári kodifikációs folyamatokat, valamint az első világháború eseményeinek hatását mutatta be az egyes országok alkotmány- és magánjogára, hanem egy teljes napot szentelt az 1917-ben, XV. Benedek pápa által kihirdetett első Egyházi Törvénykönyvnek.

A nagyszámú érdeklődő körében lezajlott konferencia fontos lezáró állomása volt az első világháborút érintő, annak elsődlegesen európai jogtörténeti hátterével foglalkozó hazai tudományos szimpóziumok sorának, melynek előadásai tanulmányok formájában, önálló kötetben látnak napvilágot Szegeden.

Nézze meg ezt is:

A Gál Ferenc Főiskola a budapesti EDUCATIO kiállításon

Lámpát sem azért gyújtanak, hogy aztán a véka alá tegyék. (Mt 5,15)   Az Educatio …