2024. április 16., kedd
FONTOS

Őrizetben a csanádapácai szurkáló

Szidalmazta egy söröző vendégeit, majd a vendéglátóhely előtt késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Csanádapácán. Egy vendéget a késsel meg is sebesített.

Csanádapácán, egy sörözőben, 2018. december 30-án 16 óra 30 perc körül egy férfi szidalmazni kezdte a vendégeket. Az egyik vendég próbálta megnyugtatni, de a férfi arcon ütötte őt, majd kiment az utcára az autójához. A pultos nő utánament, el akarta küldeni.

A megütött vendég próbált segíteni a nőnek, az agresszív férfi azonban ekkor elővett egy kést és azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket.

A pultos nő segítőjének egy másik vendég adott egy baseballütőt, hogy azzal próbálja meg távol tartani a fenyegetőzőt, de ez nem sikerült neki.

A támadó a késsel megsebesítette őt, majd az autójával elhajtott. Nem sokkal később visszament a sörözőhöz és egy vascsővel a kezében folytatta a kiabálást.

Az Orosházi Rendőrkapitányság a késsel támadó 38 éves csanádapácai férfit garázdaság bűntett elkövetésével gyanúsítja és őrizetbe vette.

Nézze meg ezt is:

„Bolondok napja! Boldog húsvétot!”

Interneten akart vásárolni, de csalás áldozata lett egy Békés vármegyei nő április 1-jén. Rögtön tudta, …