2020. június 3., szerda
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2018. 01. 02.

Témák:

– Darók Levente László az év első, Gyulán született babája. A család második gyermeke január elsején, 23 óra 34 perckor, 54 centiméterrel és 4860 grammal jött a világra.

– Összességében tíz százalék körüli látogatószám növekedést produkáltak tavaly Gyula legfontosabb kiállítóhelyei. A gyulai várat 2018. novemberének végéig 94 ezer ember kereste fel.

– Kovács Péter plébános mutatta be az éjféli szentmisét a belvárosi Nádi Boldogasszony templomban. A szónok ünnepi gondolataiban rámutatott arra, hogy a jóakarat az, amely a célnak megfelel az Isten terve szerint.

– A Magyar Autóklub több éve díjazza azokat a rendőröket, akik munkájukkal kiemelkedően hozzájárultak a térség közlekedésbiztonságának javításához. Az Autóklub 2009-ben alakította ki békéscsabai szervezetét, azóta a Békés megyei megyeszékhelyen is kiosztják az elismeréseket az év végéhez közeledve.

– Az óév utolsó napján a Fehér-Körös hídjánál ütközött össze két autó.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2020. 05. 27.

Témák: – Kezelhetőnek tűnik a járvány miatt jelentkező 375 millió forintos hiány – mondta a …