2024. április 20., szombat
FONTOS

Több szakmában versenyeztet az iparkamara

Január hetedikén Békés megyében is megkezdődtek a szakmai tanulmányi versenyek megyei elődöntői. A tavalyinál jóval több induló van, összesen 595-en szállnak versenybe, 36 szakmában.

A Szakma Kiváló Tanulója (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) elődöntői három héten keresztül tartanak, az első napon 26 fiatalt várt székházába a területi versenyeket szervező Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Legtöbben a szakács, vendéglátásszervező, pincér és eladó szakmákból szálltak ringbe.

A döntő idén is a Szakma Sztár Fesztiválon lesz, március 12–14. között Budapesten, a HUNGEXPO területén.
– Idei újdonság, hogy az elmúlt tíz év szakmai sikerei nyomán, a szervezést, az eredményeket figyelembe véve, a minisztériumok úgy döntöttek, hogy lemondtak bizonyos szakmai versenyek szervezéséről és átadták azt az iparkamarának. Továbbá átkerültek a vasút területéhez kapcsolódó szakmák is – tájékoztatott Mészárosné Szabó Anna szakképzési osztályvezető.

– Így először versenyeztetünk pl. járműfényezőket, karosszérialakatosokat, autóelektronikai műszerészeket. Ez azt is jelenti, hogy majd a döntőben a pályaválasztás előtt álló diákok sokkal több szakmát ismerhetnek meg, a korábbi 41 helyett immár 53-at.

Tavaly Békés megye sikeresen szerepelt, a megyék versenyében a képzeletbeli dobogóra is felállhattunk a döntőbe jutó szakmunkás tanulók létszámával. A döntőben hárman állhattak dobogóra a viharsarki iskolák diákjai közül.

Asztalos
Gépgyártástechnológiai tech.
Kárpitos
Faipari technikus
Mechatronikai technikus
Automatikus technikus
Magasépítő technikus
Ács
Kőműves és hidegburkoló
Festő, mázoló, tapétázó
Szárazépítő
Villanyszerelő
Erősáramú elektrotechnikus
Elektronikai technikus
Pincér                 I.               50
II.
III.

Szakács             I.               65
II.
III.

Vendéglátásszervező I.        55
II.
III.
Fodrász
Kozmetikus
Cukrász              I.               35
II.
Hegesztő
Épület- és szerkezetlakatos
Ipari gépész
Szerszámkészítő
Gépi forgácsoló I.                 45
II.
III.
Kereskedő I.
Logisztikai és száll. üi.
Nőiszabó
Eladó I.                               50
Eladó II.
Eladó III.
Férfiszabó
Bőrdíszműves
Közp.fűtés és gázh.r.szer.
Épületgépész technikus
Víz,-csatorna- és közműr. sz.
Hűtő, légt.rendszerszerelő
Vegyész technikus
Informatikai rendszerüzemeltető
Szoftverfejlesztő
CAD-CAM informatikus
Gazdasági informatikus
Infokomm. Hálózatépítő
Távközlési technikus
Műszaki informatikus
Járműfényező
Autószerelő
Járműkarosszéria előkészítő
Autógyártó
Vasútforgalmi szolgálattevő
Karosszérialakatos
Alternatív gépjárműhajtási technikus
Autóelektronikai műszerész
Autótechnikus
Gépjármű mechanotrikus
Gépjárműéppítő, szerelő
Útépítő és fenntartó technikus
Vasúti jármű villamos
Vasútépítő és fenntartó
Vasúti személyszállítás
Jegyvizsgáló

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …