2024. április 20., szombat
FONTOS

Noémi újra járna, ehhez kérnek segítséget

Járni szeretne a 6 éves Dicsa Noémi, akinek egy alapítvány próbál segíteni. A kétegyházi illetőségű, de most Budapesten élő kislány életét gerincvelői izomsorvadás nehezíti. Miközben – mint minden hasonló korú kislány – táncról, színpadról álmodozik és igyekszik vidám maradni, a valóság az, hogy folyamatosan romlik az állapota, mozgása egyre nehezebbé válik. A 2013-as születésű Noémi komplikáció mentesen jött a világra, hét hónapos korában viszont már gondok jelentkeztek. Később kiderült, hogy súlyos betegségben szenved, mely nemcsak az életkilátásait, hanem a hétköznapokat is jelentősen megnehezíti.

A kislány állapotában jelentős változást idézhetne elő egy gyógyszer, mely évente 68 millió forintba kerül. A gyűjtés közel két hónapja indult, e rövid időszak alatt is sokan támogatták a felépülését, de a végső céltól még messze járnak.

Seres Ábel, az Együtt a Kisangyalokkal Alapítvány elnöke elmondta, jelenleg közel másfél millió forintnál tartanak, de mindent megtesznek, hogy támogatásokból gyűjtsék össze a hiányzó pénzt. Az igazi megoldás persze az lenne, ha Noémi gyógyszerét az egészségbiztosítás finanszírozná, a gyűjtés mellett ezt a célt is szem előtt tartják.

Aki szeretné segíteni Dicsa Noémi gyógyulását, az alábbi bankszámlaszámra utalhat: 11733027-28360616

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …