2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Liska András már gyerekkorában tudta, hogy régész lesz

Békés megyében 8000, ebből Gyulán 800 nyilvántartott régészeti lelőhely van. Ezeken a területeken már számos lelet feltárásában részt vett Liska András. A szarvasi származású, de hosszú idő óta Gyulán élő régész már a diplomája megszerzése előtt az Erkel Ferenc Múzeumnál dolgozott.

Az emberi kíváncsiság a legnagyobb motiváló erő Liska András számára. Kutatásai és feltárásai során mindig az lebeg szeme előtt, hogy amint kiderül egy tárgy eredete, az már a történelem egy darabjává válik, amihez ő maga is hozzájárul ismereteivel, szaktudásával.

A gyulai régész elmondta, környékünkön rengeteg nép megfordult a történelem során, akik a hagyatékukat itt hagyták, és a föld alatt még rengeteg vár feltárásra közülük. A Híradó utáni Kézjegyben az Almásy-kastély egyik kiállítótermébe is elkalauzolja a nézőket, ahol egyik feltárását mutatja be.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …