2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 01. 30.

Témák:

– Jövőre jár a GYED azoknak a nevelőszülőknek is, akik két év alatti gyermekeket nevelnek – hangzott el szerdán, a gyulai városházán megrendezett konferencián. Az esemény apropója az volt, hogy a Gál Ferenc Főiskola két évvel ezelőtt vette át a gyulai campust. A rendezvényen ezúttal a szociális ágazat helyzetével foglalkoztak.

– 125 millió forintból újult meg a Szivárvány Napközi Otthon Gyulán. A beruházás révén Gyulán a térség legkorszerűbb intézményében foglalkoznak a fogyatékkal élőkkel.

– A szállásadók és szolgáltatók előző évi teljesítményét díjazta kedden a Gyulahús Kft. Elhangzott, sikeres volt a Gyuláról Gyulait elnevezésű marketingakció, melyet a gyulai kolbász népszerűsítésére hoztak létre. A sajtótájékoztatón bemutatták a tavaly nagy sikerrel elindult állandó turisztikai programot, a Kolbásztaxit is.

– Minden idők legnagyobb gazdabálját rendezték meg az elmúlt hétvégén, Gyulán. A szombati eseményre 189 vendég látogatott el. A gazdálkodók, kertbarátok találkozója emellett jubilált is, ugyanis idén 30. alkalommal ünnepeltek.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …