2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Digitális okosjáték fejleszti az óvodásokat Gyulán

Digitális OkosJáték Óvodásoknak címmel tartott előadást Néma Erika tagintézmény-vezető a Bajcsy-Zsilinszky úti óvodában.

A szülők és az óvodapedagógusok ezáltal bepillantást nyertek a 2017 óta működő informatikai eszköz gyakorlati tapasztalataiba. A DIOO, vagyis a Digitális OkosJáték Óvodásoknak egy 22 colos képernyőbe rejtett zárt rendszerű eszköz, mely egyénileg fejleszti a gyermekeket, továbbá biztosítja a védelmet az internet veszélyeitől.

A városszerte egyedülálló program nagy népszerűségnek örvend az óvodások körében, mivel változatos módon, 2000 játék segítségével fejleszti, méri fel az iskolára készülő gyermekeket. Néma Erika elmondta, minden gyerek egyedi belépési eszközzel rendelkezik, mely biztosítja, hogy csak a saját szintjének megfelelő feladatokat kapja meg. A tevékenységükről, készségeik fejlődéséről a program heti rendszerességgel kimutatást küld mind a szülők, mind az óvónők számára, ezzel is megkönnyítve a pedagógusok munkáját.

A DIOO használata bekerült az intézmény pedagógiai programjába is, hiszen az egyéni fejlesztések és a szintfelmérések mellett lehetőség van a tehetséggondozásra is.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …