2024. április 16., kedd
FONTOS

Az egykori megyeháza történetét mutatja be a gyulai tárlat

Bogdán Gábor klarinéton adta elő a Szánt a babám kezdetű népdalt kedd délelőtt, a városháza ovális termének előterében. Itt nyílt meg az a tárlat, mely a városháza, korábbi megyeháza épületének történetét mutatja be.

A történelmi tárgyú kiállítás tükrözi a mai gyulai korszellemet is, mely védi, óvja értékeinket – mondta Görgényi Ernő polgármester, aki hangsúlyozta, ez nem volt mindig így, a 70-es években a történelmi belváros patinás épületei helyén tömblakásokat szerettek volna létrehozni, ezt azonban a gyulai polgárok közössége megakadályozta.

Gyulainak lenni évszázadok óta egyet jelent a felelősségvállalással – jelentette ki Kovács József országgyűlési képviselő.

– Gyula története Békés megyéé is, és mindez fordítva is igaz – mondta Takács Árpád kormánymegbízott, aki emlékeztetett, Gyulát mindig sújtotta valami, de az itt élő emberek mindig felül tudtak emelkedni a problémákon. Hangsúlyozta, Gyula és a megye egésze is nagyban építhet a hagyományokra, a gyökerekre.

A kiállítás apropóját részben az adta, hogy több ütemben, két év alatt újult meg a gyulai városháza épülete. Összesen 118 millió forintból újult meg a nyugati és a keleti szárny és a Petőfi téri homlokzat, a Gerlóczy szárny korszerűsítésében a kormányhivatal vállat szerepet. Ezt egy tisztán pályázati forrásra építő, 68 milliós energetikai fejlesztés követi.

Nézze meg ezt is:

Megkezdődött a közlekedési hét a Béke sugárúti óvodában

  Az őzike csoport műsora színesítette a tizenkilencedik alkalommal életre hívott közlekedési hét programsorozatot a …