2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 02. 05.

Témák:

– Több szakaszban, 118 millió forintból újult meg a gyulai városháza – hangzott el a keddi kiállítás megnyitón. Az épület történetéről szóló tárlaton Görgényi Ernő polgármester hangsúlyozta, a korszerűsítés egy 68 milliós projekttel folytatódik.

– 1500 belépőjegyet adományozott a Gyulai Várfürdő a Magyar Vöröskereszt Békés Megyei Szervezetének, ezzel is ösztönözve a helyi véradókat. A segíteni vágyók a Vérellátó állomáson kívül a gyulai rendezvényeken is adhatnak vért.

– Az 1983-as országos serdülő bajnokság nagy motivációként hatott Kertes István karrierjére, amikor fiatalon eldöntötte, hogy atlétika edző lesz. Azóta már trénerként is több sikert tudhat maga mögött, melyeket tanítványaival közösen éltek át az évek során.

– Tunéziai határsértőt fogtak a rendőrök hétfőn, a gyulai vasútállomáson.

– A vasárnapi, Gyula és Sarkad közötti, halálos baleset után hétfőn két másik olyan közlekedési baleset történt Békés megyében, mely emberi életet követelt.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 12.

Témák: – A város tíz pontján, összesen 255 millió forintból újulnak meg utak, útszakaszok és …