2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Varga Diána második lett az Országos Pervezetési Versenyen

A napokban fejeződött be az első Országos Pervezetési Verseny döntője, ahol a Gyulai Törvényszék versenyzője, Varga Diána második helyezést ért el büntető ügyszakban. Ennek kapcsán Bagdi Árpád Gyula, a Gyulai Törvényszék elnöke és Csepregi-Matus Éva, a törvényszék elnökhelyettese gratulációját fejezte ki a törvényszék versenyzőjének és segítő csapatának.

A Gyulai Törvényszék bírósági titkára a Szegedi Ítélőtáblán megrendezett regionális selejtezőben ért el első helyezést, így jutva tovább az országos megmérettetésre.

A kétnapos döntőnek a Fővárosi Törvényszék adott otthont. Az Országos Pervezetési Verseny az új generáció tudásgyarapításának egyik eszköze, hiszen a vetélkedőn részt vevő bírósági titkárok és fogalmazók valós körülmények között, polgári és büntető ügyszakban mérhették össze tudásukat a hallgatóság és az ügyszakonként hét főből álló szakmai zsűri előtt. A versengő „bírák” munkáját egy öt főből álló csapat is segítette, akik a megkapott szerepkártyák instrukcióinak megfelelően játszották el a bírósági eljárás egy-egy szereplőjét.

Az eredményhirdetés előtt a bírálóbizottságok elnökei, Székely Ákos és Wellmann György, a Kúria büntető és polgári kollégiumának vezetői elmondták, már most látszik, hogy nagy odafigyeléssel és szeretettel fogják művelni a hivatásukat a pervezetési versenyen résztvevők.

Végezetül a zsűri tagjai a Győri Ítélőtábla régiójának csapatát választották meg a legjobb büntető segítőcsapatként, míg a Debreceni Ítélőtábla régiójának csapata a legjobb polgári ügyszakos segítőcsapat címét érdemelte ki.

Büntető ügyszakban a legjobb bírónak járó üvegdíjat a Fővárosi Törvényszék fogalmazója vehette át, polgári ügyszakban pedig a Miskolci Törvényszék fogalmazója került ki győztesként.

A vándorkupa, így első alkalommal a Fővárosi és a Miskolci Törvényszékhez került.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …