2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Közösségi központot alakítanak ki a gyulai kismozi helyén

Nemrég vásárolta meg a gyulai önkormányzat a Béke sugárút és a 48-as utca sarkán található ingatlant, melyet civil szervezetek számára szeretnének hasznosítani. Az épület kialakításánál a gyulai diákok igényeit is figyelembe veszik, és szeretnének számukra kialakítani egy olyan közösségi központot, ahol a szórakozás mellett a sportolásra is lehetőség lesz. Az egyik nagy helyiségben bowling pálya kialakítását tervezi a Dél-Alföldi Wellness Egyesület. Az ezzel kapcsolatos pályázatról még nem született döntés, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor itt a speciális sportolók, valamint a fogyatékkal élő fiatalok is nagy lehetőséghez jutnak.

A három civil szervezet közül az épület másik részében a Gyulai Zeneműhely Egyesület kaphat otthont. Közreműködésükkel a helyi, zenekedvelő fiatalok találhatnak itt otthonra.

Az épület harmadik szárnyába költözik majd be a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület, akik a fiatalok kérései szerint fogják majd kialakítani közösségi tereiket.

Görgényi Ernő polgármester a sajtóbejáráson elmondta, hogy régóta állt üresen ez az épület, ráadásul a fiatalok kezdeményezéseit mindig is támogatták a döntéshozók, emellett pedig nagyon jó áron jutott az ingatlanhoz az önkormányzat.

Az egykor szórakozóhelyként működő épületben még ezután kezdődhetnek a munkálatok. Az egyesületek képviselői bíznak benne, hogy a fiatalok örömmel járnak majd ide kikapcsolódni.

Nézze meg ezt is:

Fókuszban a területfejlesztés

  Hétfőn nyolcadik alkalommal szervezett információs napot a Békés Vármegyei Önkormányzat a Csabagyöngye Kulturális Központban. …