2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Békés megye készen áll egy nagyobb foglalkoztató érkezésére

Kisebb ingadozásokkal ugyan, de az elmúlt években állandó, alacsony szinten van az álláskeresők száma Békés megyében – mondta el a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztály vezetője a 3Témában. Pántya Imre hangsúlyozta, a mostaniak a mindenkori legjobb adatoknak számítanak a rendszerváltás óta, és különösen szembetűnő az a jelentős csökkenés, mely 2010-hez képest tapasztalható.

A csökkenő munkanélküliség egy újfajta problémát is a felszínre hozott, igaz, a több ágazatra jellemző munkaerőhiány Békés megyében jelentős késéssel jelentkezett ahhoz képest, hogy az ország nyugati részében mikor kezdtek el küzdeni ellene. A problémára Pántya Imre szerint több megoldás is létezik, a nyugdíjasok, a diákok és az inaktívak nagyobb szerephez juthatnak, ugyanakkor a képzések jelentőségét sem szabad elhanyagolni.

Arra a felvetésre, hogy Békés megye a foglalkoztatás szempontjából készen áll-e arra, hogy akár egy nagyobb, adott esetben autóipari cég megtelepüljön itt, Pántya Imre egyértelmű igennel válaszolt. Nemcsak a javuló infrastrukturális feltételek és a már eleve meglévő munkaerő miatt, hanem azért is, mert ez sokakat visszacsábíthat térségünkbe.

A műsorban a főosztályvezető beszélt arról is, hogy a megye járásai alapvetően két kategóriára oszthatók a foglalkoztatási adatok alapján. A jobban teljesítők közé tartozik a szarvasi, az orosházi, a gyulai és a békéscsabai.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …