2024. március 28., csütörtök
FONTOS

150 milliárd forintból fejleszthetnek a magyar falvak

2887 olyan település van ma Magyarországon, amelynek a lélekszáma nem éri el az 5000-et – hangzott el a csütörtök délelőtt megtartott, békéscsabai konzultáción.

A Magyar Falu Program egy olyan lehetőség, amellyel az 5000 fő alatti települések élhetnek. Célja, hogy megállítsák, visszafordítsák a falvakból történő népesség elvándorlást, valamint cél a kis lélekszámú települések infrastrukturális fejlesztése és szolgáltatási portfóliójának bővítése.

Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa az eseményen kiemelte, az elmúlt évtizedekben a kistelepülések lélekszáma nagyobb arányban és tempóban csökkent a nagyvárosokhoz és fővároshoz képest. Egy átfogó programmal erre a folyamatra kívánnak válaszolni.

A Magyar Falu Programmal az idei fejlesztésekre legalább 150 milliárd forintot szánnak. A kedvezményezettek között lesznek a települési önkormányzatok és a történelmi egyházak. 18 támogatási célterületet fogalmaz meg a program, melyből kettő már megjelent másfél héttel ezelőtt. Ezek az egyházi közösségeknek és a helyi önkormányzatoknak szólnak.

A Magyar Falu Programban az önkormányzatok pályázhatnak többek között bölcsődékre, óvodákra, szolgálati lakásokra, orvosi szolgáltatások fejlesztésére, polgármesteri hivatalok felújítására, valamint járdák, utak korszerűsítésére, és még temetőfejlesztésre is.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …