2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 03. 07.

Témák:

– Átadták az energetikailag felújított városi könyvtár épületét. A projekt keretein belül összesen 28 millió 600 ezer forint értékben korszerűsítették a világítótesteket, valamint 20 kilowattos napelemes rendszert szereltek fel. A fejlesztés hozadéka várhatóan 80%-os rezsicsökkenés lesz.

– A Magyar Falu Programmal kapcsolatos polgármesteri konzultációt tartottak Békéscsabán. Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa az eseményen kiemelte, 2887 olyan település van ma Magyarországon, amelynek a lélekszáma nem éri el az 5000-et. A program révén idén legalább 150 milliárd forintból valósulhatnak meg fejlesztések.

– A Gyulai Nyugdíjasok Érdekvédelmi Egyesülete még februárban tartotta meg év eleji közgyűlését, ahol az elmúlt évek programjait értékelték, valamint az idei évi terveket egyeztették. Évgyűrűk című műsorunkba az egyesület képviseletében érkeztek vendégek, akik részletesen ismertették az idősek számára szervezett programokat, melyek közül a Nyugdíjas Akadémia a legnépszerűbb.

– A kerékpáros közlekedés állt annak a versenynek a középpontjában, melyet a napokban Gyulán rendeztek meg. Elhangzott, a biciklisek a közlekedés egyik legvédtelenebb szereplői, ugyanakkor bárki, bármilyen szabályismeret nélkül nyeregbe pattanhat, ha van elég pénze ahhoz, hogy megvegyen egy kerékpárt.

– Szerdán Békés megyében négy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre, ezekben 10 ember sérült meg.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 16.

Témák: – Az utolsó gyulai Auschwitz-túlélő fia, Diósi Lajos beszélt többek között a helyi zsidóság …