2024. március 29., péntek
FONTOS

Kiegyensúlyozott közbiztonság: évet értékelt a rendőrség

Békés megye rendőrségének 2018. évi tevékenységét értékelték 2019. március 11-én, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Az állománygyűlés elöljárója Kovács István r. vezérőrnagy, gazdasági országos rendőrfőkapitány-helyettes volt. A megye közbiztonsági, bűnügyi helyzetét, a rendőrség feladatrendszerét jellemző főbb adatokat Polyák Zsolt dandártábornok, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője ismertette.

Elhangzott, hogy a regisztrált bűncselekmények száma 2018-ban az előző évihez képest 14%-al emelkedett. Ennek oka egy csalás sorozat, amelyben közel 1400 bűncselekmény volt, és amelyet a rendőrség felderített. A nyomozásokkal kapcsolatos eredményességi mutatók javultak, a bűnügyi fertőzöttség tekintetében pedig országos viszonylatban kedvezőnek mondható Békés megye helyzete. Százezer lakosra 2018-ban 1479 bűncselekmény jutott, ezzel országosan Békés a megyék rangsorában a 15. A települési önkormányzatok és a megyei önkormányzat közgyűlése a rendőrségi beszámolókat elfogadták, az önkormányzatok körében minden évben elvégzett felmérés eredménye szerint a települési önkormányzatok a rendőri tevékenységet az ötös skálán a települések átlagában 4, 49-re, a rendőrséggel való kapcsolattartást 4, 86-ra értékelték. Bűnügyi területen a rendőrség továbbra is kiemelten kezeli az életellenes, illetve az erőszakos bűncselekményeket, a vagyon elleni bűncselekményeket, köztük a lopásokat, lakásbetöréseket, hiszen ezek befolyásolják leginkább az emberek biztonságérzetét, életminőségét. A felderítés és a megelőzés terén is nagy hangsúlyt fektetnek a kábítószerekkel, új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos jogsértésekre. A rendészeti és a bűnügyi szakterület szorosan együttműködik a szintén kiemelten kezelt embercsempészés bűncselekmények felderítésében. Rendészeti területen fontos és mindenkit közvetlenül érintő kérdés a közlekedésbiztonság. Békés megyében a személyi sérüléses közúti közlekedési balesetek száma a 2017. évi 565-ről 2018-ban 592-re emelkedett. A halálos balesetek száma ugyan az előző évi 17-ről 15-re csökkent, azonban így is 17 halálos áldozata volt a közúti szerencsétlenségeknek. Emellett kis mértékben nőt a súlyos és a könnyű sérüléssel járó balesetek száma is. Az ittasan okozott közúti közlekedési balesetek száma 18,7%-kal, 75-ről 61-re csökkent. A rendőrség továbbra is nagy gondot fordít a magukra és másokra is veszélyes szabálytalankodók forgalomból való kiszűrésére, a balesetek megelőzését célzó közúti ellenőrzésekre és baleset-megelőzési programok szervezésére.

Az értekezleten a rendőrséggel együttműködő intézmények, szervezetek vezetői is részt vettek. Közülük többen elismerően szóltak a megye rendőreinek munkájáról. Támogatásukról biztosították a minőségi munkavégzésre törekvő, a Békés megyében élők biztonságérzetének erősítése érdekében szolgálatot teljesítő rendőröket, a rendvédelmi igazgatásban dolgozókat.

Nézze meg ezt is:

Lopás Orosházán és Békésen, garázdaság Békéscsabán

Lopáson értek tetten egy férfit 2024. március 18-án, Orosházán. Egy Tátra utcai lakatlan házba ment …