2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Rekollekció

A papi szemináriumban ismét rekol­lekció keretében frissülhettek fel a pap­növendékek, amelyet Thorday Attila plébános, teológia tanár vezetett.

A növendékek első rekollekciós beszélgetésére péntek este került sor, amikor is Ferenc pápa életével és szolgálatával ismerkedhettek meg. Egy közösen megnézett filmrészlet segített elindítani a beszélgetést, így mindenkinek könnyen felszínre jöhettek a Szentatyához fűződő közvetett emlékei.

Többek között szó esett arról, hogy a pápa néha kétértelműen fogalmaz, illetve pozitívként értékelték, hogy minden ember felé nyitott és nem csak a keresztény, katolikus körök felé. Fontos témaként merült fel az is, hogy milyen nyíltan és közel kerül az emberekhez, érdeklődik azon általános témák iránt, amik az átlagemberek hétköznapjait érintik, és – bár nem tűnik fontosnak – kiderült, hogy bizony mindannyian foglalkozunk ezekkel nap mint nap.

Szombaton a zsolozsmát és a reggelit követően folytatódott a tematikus beszélgetés, de immáron személyes életünkre vonatkoztatva. A teljesség igénye nélkül, de szó esett arról is, hogy felszentelt papként milyen viszony alakuljon ki az említett témákhoz, mint például családpasztoráció, papi közösségek. De ami ennél még fontosabb volt a beszélgetésben, hogy a „most” pillanatában, tehát a szemináriumi közösségben, a hétköznapokban hogyan tudjuk ezeket a dolgokat megélni. Kérdésként merült fel az is, hogyan lehet evangelizálni a szeminárium falain belül, milyen a viszony egymással, a programokkal és a problémáinkkal.

Ezen fontos témák után egy csendes szentségimádás, majd egy szentmise koronázta meg a rekollekciót. Lehetőség adódott egymásra figyelni, Krisztussal is időt tölteni, és vele is saját magunkat építeni, esetleg az ő közelségében megpihenni.

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …