2024. április 20., szombat
FONTOS

Bronzérmesként tért haza az országos ifjúsági bajnokságról Molnár Balázs

Molnár Balázs, a Gyulasport ifjú atlétája bronzéremmel tért haza az országos ifjúsági és junior bajnokságról. A 2002-ben született futó a 3000 méteres fedett pályás futamon hagyta maga mögött a mezőny jelentős részét, és így a dobogóra is felállhatott. A gyulai atlétikai szakosztályból több sportoló vett részt az eseményen.

A gyulai futó elmondta, hogy fedett pályás versenyen ez volt az első alkalom, amikor kimagasló eredményt ért el, ez nagyon motiválóan hatott rá, amiből erőt meríthet a jövőre nézve.

A fedett pályás szezon lassan véget ér az atléták számára, a következő alkalommal már a szabadban kell megmutatniuk tudásukat.

A közelgő mezei futóversenyre való felkészüléshez ideális körülményeket biztosít a Gyulai Vár körüli terület, hiszen ahogy majd a versenyen, itt is változatos, egyenletlen talajon edzenek a futók.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …