2024. április 20., szombat
FONTOS

Erdélyi kirándulás volt a tét a megyei vetélkedőn

A Földművelésügyi Minisztérium Hungarikum Főosztálya által kiírt pályázatához csatlakozott a Békés Megyei Önkormányzat, melynek keretében iskolás vetélkedőt szervezett. A közelmúltban a járásokban már lezajlottak a megmérettetések, így a képeken látható megyei döntőre az előző forduló nyertes csapatai érkeztek. A vetélkedő ezen szakaszában 9 járásból 11 csapat vett részt, és bizonyíthatták tudásukat a Békés megyei értékekről. A megyei szintű verseny általános iskolai részén két gyulai iskola csapata volt érdekelt, a Magvető és az Implom.

A vetélkedő Békés megyei döntőjén nem volt kicsi a tét a gyerekek számára, az első helyezett csapat ugyanis egy erdélyi kirándulást nyert, valamint elutazhatnak a verseny országos döntőjére. Az eseményt Tolnai Péter, a Békés Megyei Önkormányzat alelnöke nyitotta meg. Elmondta, a versenynek kiemelt szerepe van a fiatalok oktatásában, hiszen részesei lehetnek a feltárt értékek további vizsgálatában.

A Békéscsabán rendezett megyei vetélkedőn a helyi hungarikumok álltak a középpontban, beleértve a helyi gasztronómiai kincsektől kezdve az épített remekműkig sorolható értékeket.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …