2024. április 20., szombat
FONTOS

Gyulán képezték a kortárs segítőket

Elismeréssel szólt a kortárs segítők gyulai képzéséről Görgényi Ernő polgármester azon a pénteki eseményen, melyen az ország egész területéről érkeztek a fiatalok, hogy Gyulán fejlesszék tudásukat, gyűjtsenek tapasztalatokat.

A találkozón elsősorban irányokat mutattak a résztvevő fiatalok számára, akik így hatékonyabban végezhetik munkájukat.

A 3Témában Szabó Enikő, a Gyulai Ifjúsági Központ szakmai vezetője az eseménnyel kapcsolatban elmondta, 2006 óta immár második alkalommal rendezték meg Gyulán ezt a programot. 2007 óta közel 200 fiatalt képeztek ki kortárs segítőnek Gyulán.

A fiatalok kábítószer használati szokásaival kapcsolatban Szabó Enikő azt mondta, Gyulán semmivel sem rosszabb a helyzet, mint az ország bármely másik részén, ugyanakkor az elmúlt években nagyon sok minden megváltozott.

A fiatalokra – miközben sokan észre sem veszik, óriási hatást gyakorol az online világ. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az érintett tizenéves korosztály általában 2 és 9 közötti online térben vannak jelen folyamatosan, általában 0-24 órában.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …