2024. március 28., csütörtök
FONTOS

A besurranó tolvajokra hívta fel a figyelmet Bátkai Miklós rendőr alezredes

A lakásbetörések két fajtáját ismerhetjük, az egyik, amikor a behatolás is észlelhető egy feltört ajtó vagy egy betört ablak által, a másik eset pedig az, amikor a lakásbehatolásnak nincs szemmel látható nyoma. Ezt a módszert leginkább idősek ellen választják a tolvajok, akik olykor nem is kerülik el az áldozattal való találkozást. Gyakori esetnek számítanak a házaló árusok, akik amellett, hogy magas áron árulják holmijukat, egy-egy trükkel akár a pénztárcát vagy egyéb értékes tárgyat is képesek észrevétlenül magukkal vinni.

Nagyon sokféle módszer létezik, a tolvajok pedig szemrebbenés nélkül használják ki az idősek jóhiszeműségét. A rendőrség több alkalommal is járja az idős klubokat és bűnmegelőzési tanácsokkal látja el az előadásokon résztvevőket. Fontos, hogy ha az idős ember vár valakit, akkor lehetőség szerint azon a napon hívja el magához egy hozzátartozóját, emellett idegeneket semmiképp ne engedjenek be a lakásba.

A tolvajok számára a kertes házak a népszerűbb célpontok, hiszen a bérházaknál többen észrevehetik a gyanús próbálkozásokat. Az utóbbi időben olyan telefonos csalók is megjelentek, akik az idős áldozat rokonának adják ki magukat, majd pénzt kérnek tőle azonnal, bankszámlára. Itt azzal tudják átverni az időseket például, hogy kórházba kerültek és az ellátáshoz azonnal pénzre van szükség. Bátkai Miklós arra kéri az időseket, hogy egy ilyen telefonhívás esetén mindenképpen egyeztessenek egy másik hozzátartozójukkal, és bizonyosodjanak meg az esetről.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …