

A csoport keddi érkezését követően városnéző sétát tettek, ezután szerda reggel ellátogattak az SM Adományboltba is. A szervezet tagjai fontosnak tartják az önkéntes munkát, részt vesznek kultúraszervező eseményeken, és különböző gyűjtéseket rendeznek. Így ennek szellemiségében az adományboltba nem érkeztek üres kézzel, egészen Egerből hoztak ruhaneműt és háztartási eszközöket is.
Ezután a megyei SM szervezet elnökével, Herczegné Szabó Mariannával indultak a 48-as utcai közösségi központba. A gyulai önkormányzat ugyanis nemrég vásárolta meg az ingatlant, melyben közösségi tereket kívánnak kialakítani a városban működő három civil szervezet részére. Az egyik nagy helyiségben például bowling pályát építenek elsősorban a speciális sportolók, illetve a fogyatékkal élő fiatalok számára.
Herczegné Szabó Marianna kifejtette, az SM Adománybolt remek példa arra, hogy a civil szervezeteknek a pályázati források mellett önfenntartóvá válhatnak, így ebből a szempontból is felkeltheti az egriek figyelmét.
A helyi szervezet célja a további szakmai együttműködés mellett az is, hogy a sclerosisos betegek rekreációját, üdültetését Egerben végezzék.