2024. április 19., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019. 03. 26.

Témák:

– Újabb fázisba érkeztek a Gyula-Városerdő között lévő kerékpárúti munkálatok, ugyanis a Fehér-Körös hídjától már látható annak nyomvonala. A kerékpárút a vasúti kereszteződésig halad majd párhuzamosan az autós forgalommal, és később kanyarodik fel az árvízi tározó töltésére. A munkálatok várhatóan augusztus végén, szeptember elején fejeződnek be.

– Hétfőn, a művelődési központban kezdődött meg a Toldi című rövidfilm szereplőválogatója. Kónya István kiemelte, a Nagyszalontával közös kulturális pályázat keretein belül 40 ezer eurót, vagyis közel 13 millió forintot nyertek a forgatásra. A film művészeti értéke mellett oktatási segédanyagként is szolgálhat.

– Élénknek ígérkezik a Gyula és Arad közötti kapcsolat 2019-ben. A két település idén évfordulót ünnepel, a napokban a fürdőváros egy közös futball mérkőzésnek adott otthont.

– Több formájában találkozhatunk a szódával a hétköznapokban. Az igazi magyar kultuszital egy időszaki tárlattal, a Víz Világnapja alkalmából érkezett a gyulai Tájvízházba.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 04. 12.

Témák: – A város tíz pontján, összesen 255 millió forintból újulnak meg utak, útszakaszok és …