2024. április 20., szombat
FONTOS

Megkezdődött a gyulai elkerülő korszerűsítése

Lelassult ugyan a forgalom a gyulai elkerülő út Kétegyházi csomópontjánál, de komolyabb fennakadás az elmúlt néhány napban nem történt. Az elkerülő 2 kilométeres szakaszával együtt a körforgalmat is felújítják, így a közlekedőknek a munkálatok idején kerülniük vagy várakozniuk kell.

A gyulai elkerülő korszerűsítését eredetileg 2018-ra ütemezték – emlékeztetett Virág Mihály. A Magyar Közút megyei vezetője elmondta, a munkálatokat eredetileg tavalyra ütemezték, de a minőség biztosítása végett átcsúsztatták idénre.

A korszerűsítés lényegében két részre bontható. Az egyik a Kétegyházi úti körforgalomtól a Szabadkai útig tartó, 2 kilométeres szakasz megújítása, a másik pedig a képeken látható csomópont átépítése. Ezt a határ felé menő jelentős forgalom elhasználta, így három lépcsőben a tartósabbnak ígérkező betonból építik át. A kivitelezés várható befejezési határideje július 25-e.

A következő időszak felújításait taglaló listán a gyulai elkerülő most kimaradó részei is szerepelnek – hangsúlyozta Virág Mihály, vagyis a közútkezelő már most tervezi a folytatást.

Tekintettel arra, hogy a korlátozással járó munkák idején hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozáshoz, munkavégzéshez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Útinform szolgálatánál, a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a kivitelezők szakemberei a korlátozással járó munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri, a beavatkozásokat az ő érdekükben végzik.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …