2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Az Erkel és a Petőfi tér, valamint a Várkert rekonstrukcióját is tervezik

Az egyik fő napirendi pont egy 200 millió forint értékű önkormányzati pénzeszköz további lekötéséről szólt, ami egy korábbi kötvénykibocsájtásból származik. Ezt az összeget még a Gyulai Várfürdő számára óvadékként biztosította az önkormányzat az Aquapalota építéséhez, illetve a fürdő fejlesztéséhez. Az összeg legutóbbi lekötése lejárt, így az önkormányzat újabb ajánlatot kért az OTP banktól, ahol a Magyar Államkötvény 22/B típusú államkötvényt ajánlották 1,2 %-os éves hozammal. A képviselő-testület egyhangúan fogadta el az ajánlatot és az összeg az OTP banknál kerül lekötésre 2022. október 26-i lejárattal.

A március 15.-i ünnepi képviselő-testületi ülésen többen is elismerésben részesültek, köztük Ábrahám Csaba és Ráfi Péter is. A kitüntetésekkel járó pénzjutalmat Ábrahám Csaba az Erkel Ferenc Gimnázium Tehetségeiért Alapítvány számára ajánlotta fel. A pénzösszeg átutalásáról szóló indítványt egyhangúan fogadta el a grémium. Ráfi Péter, aki Gyarmati István díjban részesült a gyulai képviselő-testület döntésére bízta a szintén 230 ezer forint értékű pénzjutalom elhelyezését. A humán és társadalompolitikai bizottság javaslata szerint ezt az összeget a Viharsarki Koraszülött Mentőalapítvány javára adják át.

Az ülésen napirendi pontként szerepelt a zöldfelület-fejlesztési koncepció végrehajtásáról szóló beszámoló. Elhangzott, a város közterületi virágosításával már több elismerést bezsebelt, legutóbb az “Aranyfa” díjjal ismerték el az ezzel kapcsolatos, 10 éves szakmai munkát. Fásítások folyamatosan történnek képviselői alapból, illetve építési beruházások fapótlásaiként. Az utóbbi években több parkot is felújítottak.

A jövőben az egyik legjelentősebb beruházás a palánkvár rekonstrukciója, a Várkert és rendezvényterek felújítása lenne, melyet hazai forrásokból terveznek megvalósítani, ugyanakkor ez az előterjesztés még nem került a kormány elé, melyet több ütemben terveznek megvalósítani.

Ezen a napon a Gyula Televízióval kapcsolatos közszolgálati keretszerződés megkötéséről is szavaztak a képviselők. A jelenleg fennálló szerződés április 30-ig szól, mely jelentős tartalmi változást nem igényel, ugyanakkor módosul a társaság részére nyújtott kompenzáció mértéke.

A kompenzáció havi mértéke a szerződésben szereplő 1 millió 670 ezer forint 2 millió 3 ezer forintra módosul. A grémium egy tartózkodás mellett elfogadta az előterjesztést.

Nézze meg ezt is:

Jelentős fejlesztés előtt áll a gyulai onkológiai centrum

  A hamarosan kezdődő eszközpark fejlesztéssel a Békés vármegye onkológiai betegeit ellátó gyulai központ felzárkózhat …