2024. március 28., csütörtök
FONTOS

A kerekasztal papjai és misszionáriusai válaszoltak A fiatalok fájó problémái

A beszélgetés résztvevôi Orosz István parókussal, a kerekasztal moderátorával

Rendhagyó kerekasztal-beszélgetésen az X és Y generációhoz tartozó papok és a Shalom közösség misszionáriu­sa válaszoltak fiatalok kérdéseire január 30-án Egerben az Országos Lelkipásztori Napok keretében. Fájó problémák, mint az együttélés, válás, önmegvalósítás, kivándorlás kerültek a felszínre.

A szentélybe állított bárszékeken foglalta el helyét a négy pap – Serfőző Levente, a Szeged-Csanádi Egyházmegye ifjúsági referense; Farkas László hatvani plébános, a Váci Egyházmegye leköszönt ifjúsági referense; Hodász András, az angyalföldi Szent Mihály-templom plébánosa, valamint Quadros Lytton szalézi szerzetes – és mellettük Sirák Borbála, a Shalom közösség misszionáriusa ültek a kerekasztal körül. A válasz­adásra kijelölt résztvevőnek húznia kellett egy lapot, majd el kellett mutogatnia a közönségnek a rajta szereplő témát. Csak miután kitalálták, kapta meg a szót.

A jegyesség előtti összeköltözés

Elsőként Serfőző Levente próbálta megjeleníteni témáját. Elmondta, a felkészítésre járó jegyespárok többsége összeköltözve készül az esküvőre.

– Beszélek nekik a tisztaságról, a házasságban való életről, és arról, mit jelent megélni ezt a szent távolságot. Hatást azonban leginkább attól várok, ha megelőzöm ezt a helyzetet. Így a bérmálkozásra készülő fiatalokhoz meghívok hiteles jegyespárokat. Úgy vágjanak neki a párkapcsolatnak, hogy már látnak hiteles, megerősítő példát.

Hodász András szerint a házasságra készülő párok fejében általában nagy zavar van, mi az egyház tanítása ebben a helyzetben.

– Helyre kell tenni a fejekben, mi a tanítás, és mi ennek az értelme. Fontos lenne, hogy ezt minden pap egységesen képviselje. A párokat határozottan meg kell hívni erre, és beszélni kell velük arról, mi vár rájuk, ha Isten akarata szerint élik meg a szexualitást.

Farkas Laci atya arra kéri az érintett jegyespárt, hogy bár nekik úgy tűnik, már késő ezen gondolkodni, de mégis próbálják meg megtartani a tisztaságot a fennmaradó időben. Akik elfogadják, többnyire arról számolnak be, volt hozadéka a kapcsolat számára.

A szalézi szerzetes szerint az a probléma, hogy oktatásként fogjuk fel a jegyespár felkészítését, holott a fiata­lo­kat ebben a folyamatban sokkal inkább kísérni kellene. Melléjük állni, megismerni őket, és azt adni nekik, amire szükségük van.

Sirák Bori úgy vélte, elsőként a lelki tisztaságról kellene beszélni, mert az ébreszti fel a vágyat a test tisztaságára. Úgy látja, ismerősei közül sokan küzdelmekkel élik meg ezt a helyzetet, biztatásra van szükségük.

Az önmegvalósítás

Farkas Laci atya szerint meg kellene hallanunk, milyen vágyak vezetik a fiatalokat, amikor a jövőjükről gondolkodnak. Támogatni kell őket a személyiségükben rejlő értékek kibontakoztatásában, és lebontani róluk mindazt, ami torzítja őket. Megmutatni, hova vezetnek bizonyos utak, és átadni azt, milyen sokat ad, ha ezt Krisztusban teszik. Sokat segít, ha megértetjük, hogy házaspárként, családban képzeljék el az önmegvalósítást, mert együtt többre vagyunk képesek.

Bori vágya, hogy nap mint nap tanúságot tegyen arról, az Isten akarata szerinti élet a legszebb dolog. Isten jó, és a legjobbat akarja nekünk.

Levente atya szerint is a fiatalban lévő értékre kell alapozni, és azt megmutatni, hogyan élhető ez meg. Ebből tud kibontakozni a Krisztusban történő önmegvalósítás.

Hodász András úgy fogalmazott:

– Az önmegvalósítás a hivatásom megtalálása. A hivatás Isten akarata, szívemben ez a beteljesedés.

A válás

Borinak a válást kellett elmutogatnia a témák közül. Azt fogalmazta meg, mennyire nehéz neki erről a kérdésről beszélni, mert a környezetében több példát lát arra, hogy egy második házasság mennyire gyümölcsöző és boldog lehet.

– Én is egy második házasságból születtem – hangzott el vallomása.

Hodász András szerint a házasságkötésre készülőkkel azt kell megértetni, a házasság felbonthatatlansága nem jelenti azt, hogy ez az életre szóló szeretetkapcsolat magától működik.

– Nehéz terep, fel kell őket készíteni a küzdelmekre.

Lytton atya szerint egy plébánián működő házasközösség képes olyan atmoszférát teremteni, ami segít hordozni a párokat.

A kivándorlás

Lytton atya, az indiai származású szalézi szerzetes a kivándorlás témáját kapta. Elmondta, ő más kultúrából jött, mindmáig csodálattal tölti el, amit itt megismert.

– A lehetőségek itt nagyok, van mód a kiteljesedésre. De aztán láttam, sokan külföldre vágynak. A fiatalok egy egész Európában gondolkodnak. Nem elhagyni akarják az országot, csak tovább akarnak menni. Bárhova mennek, szívükben magyar fiatalok maradnak. Viszik a magyar büszkeséget, a szülőföld iránti szeretetet.

Bori szerint akkor van gond, ha valaki konkrét cél nélkül akar külföldre menni, ha csak az viszi, máshol biztos jobb lesz. De bármilyen céllal indul is, ott, a távolban megszületik szívében a büszkeség és szeretet, hogy ő magyar. Ez tanulás is lehet, hogy megszeresse a hazáját.

Serfőző Levente fájdalomként éli meg a fiatalok távozását közösségeikből, de nem tragédiaként. Az egyház felelőssége, hogy a pasztoráció lehetőség szerint ott is össze tudja gyűjteni őket. De látja a másik oldalt is:

– Sokan jönnek vissza, és velük jó találkozni. Azt mondják, ott jól kerestek, de itt vannak itthon, itt tudnak élni.

A hozzászólások is megmutatták, mennyire fájdalmas ez a kérdés, különösen Kárpátalján és Erdélyben.

– Naponta fogyunk, nincsenek gyerekek – mondta az egy görögkatolikus atya. Skype-on tartott kapcsolatok, amikor a nagymama nem tudja megölelni az unokát, az unoka nem hallja a nagymama meséjét. Fájdalmas ez mindenkinek – mondta Marina Nagyszőlősről.

Nézze meg ezt is:

Fűtéstámogatással enyhítenek a téli gondokon

A Szeged-Csanádi Egyházmegyei Karitász egész évben számos jótékonysági akcióval és adománnyal segíti a rászorulókat. A téli időszakban …