2024. április 20., szombat
FONTOS

A Kisteleki Háromkirályok az Európai Parlamentben jártak Vízkeresztkor „Krisztus által legyen áldott ez a ház!”

Az Európai Magyar Fiatalságért Alapítvány által az egész Kárpát-medencére kiterjedő Nemzetközi Betle­-
hemes verseny győztes jutalmaként a Kisteleki Bet­lehemezők csapata is képviselte Magyarországot Vízkereszt napján, Brüsszelben, az Európai Parlamentben.

A Németországból, Ausztriából Olaszországból, Belgiumból, Romániából és Magyarországról érkező betlehemező gyermekek és tanáraik egy közös Nemzetközi Betlehemes Csapatot alkotva a Vízkereszti Háromkirályok műsorával köszöntötte az Európai Parlament képviselőit. A hat országból érkező gyermekek saját nyelven előadott énekei, imádságai, újévi jókívánságai meghatódottsággal töltötték el a képviselőket. Rainer Wieland, az Európai Parlament alelnöke fogadta és köszöntötte a betlehemezőket, és megköszönte, hogy Isten áldását elhozták Brüsszelbe.

A kisteleki csapat delegációjának tagjai: Harmat Dorina és Gyurkó Edit 7. osztályos tanulók, valamint Harmat József vezető tanár voltak. A gyerekek felírták a parlament kapujának ajtófélfájára: 2019-ben Krisztus által legyen áldott ez a ház. Ezután a képviselők meghívták a gyerekeket saját irodáikba is, hogy ott is kerüljenek fel az ajtófélfákra a ház­meg­áldó fel­iratok.

Az 500 millió embert képviselő Euró­pai Parlamentben a gyerekeket és tanáraikat bevezették a hatalmas ülésterembe, ahol a kontinenst érintő nagy döntések születnek. Az Euró­pai Unió zászlaja mellett meglátva a magyar zászlót azért imádkoztak a magyar gyerekek, hogy Európa keresztény maradjon. A diákok és tanáraik meghívást kaptak az Európai Unió Látogatóközpontjába is, ahol megtekinthették interaktív virtuális utazás és háromdimenziós fénytérkép segítségével az Európai Unió létrejöttének és működésének történetét. A Nemzetközi Betlehemes Csapat az Európai Unió Püspöki Konferenciájának székházában is tiszteletét tette.

Minden képviselő örömmel biztatta a gyerekeket, hogy továbbra is éltessék a mintegy 600 éves betlehemezés hagyományát, amely Európában nagy érték, mert Jézus születését segítik ezzel elő az emberi szívekben.

Nézze meg ezt is:

Kulturális mozaik

  Kiállítás-panoráma a Magyar Kultúra Napján Két kiváló fotóművész tárlata indította a kulturális újesztendőt. A szegedi Somogyi-könyvtárban Schmidt …