2024. április 20., szombat
FONTOS

Vadgazdálkodási technikus képzés indulhat Békésen

Szerdán tartotta éves küldöttközgyűlését a Békés megyei Vadászszövetség és az Országos Magyar Vadászkamara Békés megyei Területi Szervezete, melynek a Gál Ferenc Főiskola adott otthont.

Az esemény egyben a kormányhivatal és a vadászkamara együttműködési megállapodásának nyitóüléseként is szolgált, mivel 2019 Békés megyében a Vadászat éve. Takács Árpád kormánymegbízott kifejtette, számos programot szerveznek annak érdekében, hogy e tevékenységet megismertessék az emberekkel.

Hozzátette, a vadászat nagyban kihat a megye agrárturisztikájára is, ezért is fontos e gazdálkodási tevékenység megfelelő kezelése, ismerete. Jelentős problémának bizonyul tavasszal a vad által okozott kár elhárításának kérdése is.

Kozma Gábor rektor elárulta, a tervek szerint már idén szeptembertől két éves vadgazdálkodási technikus képzés indulhat a Gál Ferenc Főiskola Békési Szakképző Iskolájában.

A szerdai eseményen Kovács Tamás igazgató a társaságok adóztatásáról, a különböző adókötelezettségekről tartott tájékoztatót, mivel több olyan vadásztársaság is van, amelyek hosszú évek óta követik a régi adózási rendszereket. Így szükségessé vált az információk aktualizálása, a Cégkapu használatának ismertetése.

Az eseményen a megjelentek értékelték az előző év gazdasági adatait, illetve az ez évi költségvetési tervezetről is

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …