2024. április 19., péntek
FONTOS

Jól halad a Toldi film előkészítése

Közösen mutatták be szerdán, a gyulai városházán azt a projektet, melyet a román-magyar határmenti együttműködés jegyében nyert meg Nagyszalonta és Gyula.

Török László, Nagyszalonta polgármestere a két település kapcsolatát méltatta, és Gyulával kapcsolatban úgy fogalmazott, örül, hogy a település ismét betölti szerepét, vagyis a térség egyfajta kulturális központjaként működik.

A projekt gyulai részét a Toldi film elkészítése jelenti. Az ezzel kapcsolatos tudnivalókat Kónya István fürdővárosi alpolgármester ismertette.

A film előkészítése jól halad, ugyanakkor a hátralévő néhány hónapban következik a munka java, amit mindenki a főállása, más tevékenysége mellett végez majd – ezért sem lesz ez könnyű feladat. Bár a filmben olyan neves művészek kapnak majd – alapvetően kisebb szerepet, mint Reviczky Gábor vagy Koncz Gábor, a címszerepet egy gyulai fiatalember, Berndt Richárd játssza.

A Toldi filmet előbb Nagyszalontán mutatják be, utána Gyulán, ezután nem sokkal pedig a Gyula Tv is műsorra tűzi.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …