2019. június 20., csütörtök
FONTOS

Kiss-Rigó László püspök üzenete

Tisztelt Olvasók, Kedves Testvérek!

Napjainkban a felelősen gondolkodó közéleti szereplők szótárában gyakran szerepel a tékozlás, a pazarlás. Pazaroljuk a vizet, az energiát, hihetetlen mértékben tékozoljuk el a természeti erőforrásokat, vagyis a megmaradt ennivalót. Első hallásra a mindannyiunk által jól ismert, úgynevezett tékozló fiúról szóló példabeszéd, melyet nagyböjt 4. vasárnapján hallottunk, és amely tanítása mindannyiunk számára bőséges szempontokat ajánl megfontolásra, az ilyen magatartásról szól. Ez részben igaz is, hisz az egyik főszereplő, a fiatalabb testvér, csak a mának élve, az ölébe pottyant vagyont a jövőre nem gondolva felelőtlenül eltékozolja. Az igazi baj azonban nem ez önmagában. Szégyent hoz családjára és saját magára, súlyosan megsérti apját, és ami a legnagyobb baj: teljesen tönkreteszi saját életét. Az értelmes dolog az, amit ezután tesz. Elkezd gondolkozni, reálisan felméri saját siralmas helyzetét, rádöbben arra, hogy azon csak ő maga változtathat, belátja hogy hibázott, és kellő alázattal bocsánatot kér. Életét egy radikális döntéssel pozitív irányba fordítja. Vallásos szóhasználatban Isten és ember vonatkozásában ezt nevezzük megtérésnek.

A másik főszereplő az idősebb testvér. Ő annyira beleszokott a jóba, hogy nem is tudja értékelni saját kitüntetett helyzetét, nem is érez hálát miatta, sőt önző és felszínes gondolkodása mérhetetlen irigységre, haragra, gyűlöletre indítja saját testvére iránt. Ő a negatív szereplő. Sajnos azonban gondolkodását, magatartását tetten érhetjük saját magunkban is valahányszor természetesnek, sőt számunkra kijárónak ítélünk minden jó dolgot életünkben ahelyett, hogy kellő módon és hálával értékelnénk adott helyzetünket. Sopánkodunk, panaszkodunk, ezáltal besavanyítjuk saját életünket. És a szomszéd füvét mindig zöldebbnek látjuk, ha pedig tényleg zöldebb, akkor irigykedünk.

Az igazi főszereplő a példabeszédben azonban a két testvér apja, aki a hazatérő, saját butaságát beismerő, meglehetősen szégyenletesen viselkedő fiatalabb fiát minden alakoskodás nélkül azonnal visszafogadja. A példabeszéddel Jézus rajta keresztül Istent akarta bemutatni hallgatóinak.

A napokban járt Magyarországon egy ismert brit közíró, Douglas Murray, aki magát ateista kereszténynek vallja. Arra akar utalni, hogy egy dolog a személyes, Istenbe vetett hit, és más az a kulturális környezet, amit Európában a keresztény hit hozott létre, és objektív adottság mindenki számára. Hozzáteszi, hogy ő ezt az adottságot elfogadja, sőt élvezi, de ő maga ateista. Ez egy korrekt, őszinte állásfoglalás. A butaságot azáltal követi el az egyébként értelmes fiatalember, hogy azt mondja: a tudomány fényében tagadja Isten létét. A valódi tudomány, a komoly tudós ugyanis tudja, hogy nincs módja, eszköze, hatásköre sem bizonyítani Isten létét, sem tagadni azt. Sőt, ha a hiten valami bizonyíthatatlan, bizonytalan elfogadását értjük, akkor az ateista valláshoz nagyobb hit kell, mint a keresztényhez. Többek között ezért Jézus nem akarja bizonyítani Isten létét, hanem arra törekszik, hogy hitelesen bemutassa Őt nekünk. Amikor egy nagyon híres ember fiát kérdezik apja felől, nem azt várják el tőle, hogy bizonyítsa: apja létezett, hanem hogy mondjon róla olyasmit, amit más nem tudhat. Így mutatja be nekünk Jézus Istent, mint aki szeretettel kísér, megért, nem kéreti magát, hanem felhánytorgatás, megalázás nélkül megbocsájt és hazavár mindannyiunkat.

Nézze meg ezt is:

A futball mellett is fontos a tanulás

A személyes karakter és a gyors gondolkodás lehet a kulcs a jövőt illetően Kertész Dániel …