2024. április 20., szombat
FONTOS

Szóvivőkről szóló könyvet mutattak be Gyulán

Egy kávé Micivel – A Szóvivők című könyvet mutatták be a hétvégén Gyulán. Szabó Gabi szerkesztő-műsorvezető 2015 októberében kávézott először vendégeivel az egyik fővárosi rádióban.

A beszélgetések során maga az ember érdekelte. Interjúira készülve a szóvivők munkáján kívül alig talált bármilyen háttéranyagot az alanyairól.

A könyvben 11 sztori olvasható 11 szóvivőről. Többek között Garamvölgyi László, Győrfi Pál, Hanga Zoltán mellett Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó Szövetség szóvivője is megszólal a kötetben. Itt olyan történeteket mesélnek el, melyekről csak a családjuk, közeli barátok hallhattak.

A könyvből a humoros történetek mellett többek között azt is megtudhatjuk, hogy a szóvivő szakma sok áldozattal jár, valamint jó stressztűrő képességgel is kell rendelkezni.

Nézze meg ezt is:

Évfordulót ünnepeltek a gyulai polgárőrök

  Öt éve adták át a Gyulai Bűnmegelőzési Polgárőr Egyesület irodáját, egyben a gyulai polgárőrök …