2024. március 29., péntek
FONTOS

Gyula Tv Híradó 2019.04.26.

Témák:

– Zámori Idát, a Dürer iskola jelenlegi vezetőjét javasolja az Erkel Gimnázium élére a gyulai képviselő-testület. Alt Norbert alpolgármester kérdésünkre elmondta, elsősorban azt várják tőle, hogy tegyen rendet az iskolában, és hogy megfordítsa az utóbbi időszak kedvezőtlen folyamatait.

– Békés megye agrárgazdasági helyzetéről tárgyaltak a napokban a Füzesgyarmaton rendezett agrárfórumon. Font Sándor, az országgyűlés mezőgazdasági bizottságának elnöke a hazai agrárium fejlődéséről beszélt, amely az elmúlt nyolc évben a második legnagyobb növekedést érte el Európában. Hozzátette, a növekvő tendencia fennmaradása szorosan összefügg az előttünk álló Európai Uniós választástól.

– Aszfaltos burkolatot kap a József Dezső utca és a Gyep utcai zug. Idén Gyulán 17 helyszínen végeznek különböző felújítási munkálatokat.

– Immár 20. alkalommal rendezték meg az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt a Magvető Református Általános Iskolában, melyen 165 diák mérte össze tudását. A verseny központi témája az emlékezés és hálaadás volt, valamint először ez alkalommal hirdettek novellaíró pályázatot Az én Bibliám címmel.

– Ázsia egyik különleges országáról, Kambodzsáról szólt a beszámoló a könyvtár Gyulai világjáró sorozatának legutóbbi előadásán. Arató Henrietta a családjával látogatott a sok látnivalót tartogató, ám ahogy fogalmazott, csak haladó utazóknak ajánlott térségbe.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 25.

Témák: – Szombat délután átadták a gyulai sporttelep Himer centerpályáját. Az eseményen Görgényi Ernő polgármester …