2024. április 17., szerda
FONTOS

Megújította az együttműködést Arad és Békés megye

Iustin Cionca, az Arad Megyei Tanács elnöke és Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat elnöke írta alá csütörtök délelőtt azt az együttműködési megállapodást, mely megújítja a felek közötti kapcsolatot.

A békéscsabai megyeházán lezajlott eseményen a felek hangsúlyozták, sokat várnak a közös munkától, mely több területen hozhat előrelépést Békés és Arad megyében egyaránt.

A korábbiaknál komolyabb elvárásaink vannak Békés és Arad megye együttműködését illetően, noha eddig is 26 millió euró értékben sikerült döntően az infrastruktúrát és az egészségügyet érintő projekteket megvalósítanunk. Szeretném, ha a következő évtizedekben tovább erősödne közöttünk az együttműködés, hogy a határ mindkét mindkét oldalán minél több polgárt vonzzunk a közös projektjeinkbe. Szeretnénk jobban megismerni lehetőségeinket, és mindent megtenni azért, hogy ezeket minél jobban ki tudjuk aknázni.

Zalai Mihály emlékeztetett, bár a két megye között hivatalosan 1980-tól dátumozhatjuk az együttműködést, az jóval régebbre nyúlik vissza. Napjainkban is az a cél, és erre van közös szándék is, hogy a kapcsolat minél erősebb és gyümölcsözőbb legyen.

Arad és Békés megye előbb 2003-ban, majd 2007-ben kötött együttműködési megállapodást. Ez utóbbi 2015-ig volt hatályos, s bár a felek közötti viszony ezután is zökkenőmentes volt, a jövőben megnyíló pályázati lehetőségek miatt szükségesnek látták, hogy ily módon is megerősítsék a kapcsolatot.

Nézze meg ezt is:

Megújult a kispiac, már tervezik a folytatást

  Szombat délelőtt már a felújított törökzugi kispiacon jelenthette be Vigné Fábián Diána és Kónya …