2024. április 19., péntek
FONTOS

Legalább 600 éve város Gyula – ezt ünneplik pénteken

Kerek évfordulóra tekint vissza, hogy a korabeli dokumentumokban már városi rangú településként említik Gyulát – emlékeztetett a kedd délelőtti, városházi sajtótájékoztatón Görgényi Ernő polgármester.

A jeles, 600 éves évfordulóra mindenekelőtt egy történész konferenciával emlékeznek, ahol nemcsak a település hat évszázaddal ezelőtti helyzetével foglalkoznak, hanem bemutatják azt a tágabb környezetet, mely lehetővé tette a középkori városok ilyen irányú fejlődését.

A témában a Békés Megyei Levéltár “Mezővárosok a Dél-Alföldön” címmel rendez konferenciát pénteken, a gyulai városháza dísztermében. Az eseményen bárki díjtalanul részt vehet. A szervezők úgy tervezik, ahogy a korábbi három, Gyula történetével foglalkozó eseménynél, úgy most is megjelentetnek egy olyan kötetet, mely az elhangzottakat foglalja össze.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …