2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Gyula Tv Híradó – 2019. 05. 15.

Témák:

– Kedden tartotta küldöttgyűlését a Kereskedelmi és Iparkamara, melyen megtárgyalták az előző és az idei év költségvetését, programtervét. Ez alkalommal díjazták a megye kamarai, ipari és kézműves vállalkozóját, valamint kereskedőjét, szolgáltatóját. Több éves kamarai munkája elismeréseként Szabó Géza érdemelte ki a Gyalog Sándor Emlékdíjat.

– A korábbi éveknél adakozóbb kedvűek voltak a 11. jótékonysági futóverseny résztvevői. Felföldi Sándor főszervező a 3Témában osztott meg érdekes részleteket az idei programmal kapcsolatban.

– A Magyar Munkáspárt szimpatizánsaival találkozott szerdán, Gyulán Thürmer Gyula. A szervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy ellenzéki pártként baloldali és nemzeti értékeket képviselnek.

– 51 tehetséges nebuló lépett fel tanárával az Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában. A két nap során azok a darabok hangoztak el, melyeket a legjobban begyakoroltak a diákok.

– Hivatali vesztegetés bűntette miatt emelt vádat egy fegyházbüntetését töltő, 26 éves medgyesegyházi férfival szemben a Békés Megyei Főügyészség. A rab egy futócipővel akart megvesztegetni egy gyulai börtönőrt.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 22.

Témák: – Már hagyomány, hogy a víz világnapja alkalmából 2010 óta minden évben bemutatkozik az …