2024. március 29., péntek
FONTOS

Déli édenkertekről tartott előadást Csomos Imre

Látványos felvételeket mutatott az a gyulai könyvtár zsúfolásig telt olvasótermében az érdeklődőknek Csomos Imre, aki a bibliotéka Világjáró gyulaiak sorozatának részeként tartott előadást Édenkertek délen címmel. Az előadó – mint fogalmazott, zavarban volt, amikor felkérést kapott, mert nem tudta, melyik útjáról beszéljen. Végül úgy határozott, a legfrissebbről, az Indiai-óceánon tett hajóútról tart előadást. A kirándulás Mauritius szigetéről indult, ott hajóztak be. A következő célpont a Seychelle-szigetek voltak, onnan Madagaszkárt vették célba, majd Réunion, végül újra Mauritius következett.

A hajó ugyan kiváló körülményeket biztosított, de több helyen sem voltak édenkert közeli állapotok, Madagaszkár például kifejezetten elmaradottnak tűnt az utazók számára. Korábbi utakon előfordult, hogy a szigeten dúló járványok, akár pestis miatt ki sem kötött a hajó.

A körút legszebb helye Csomos Imre számára Mauritius volt.

Az esten Csomos Imre nemcsak jó előadónak bizonyult, hanem kisebb ajándékokkal is meglepte hallgatóságát.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …