2024. március 29., péntek
FONTOS

Sneider Tamás a bérunió jelentőségét hangsúlyozta Gyulán

Békéscsaba után és Orosháza előtt csütörtök délelőtt Gyulára látogatott Sneider Tamás, a Jobbik elnöke.

A politikus a posta előtt találkozott a szimpatizánsokkal, és válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Kiemelte, azért javasolnak béruniót, mert az megoldást jelenthet az elvándorlásra.

Sneider Tamás elmondta, ha egyenlőek lesznek a bérek, vagyis ugyanazért a munkáért ugyanannyi bér jár az egész unióban, akkor a magyarok jó eséllyel hazajönnek külföldről. Így nem lesz szükség az ide hívott külföldi munkásokra.

Azt mondta, nem tud elképzelni olyan Európát, mely a jelenlegi trendek alapján lényegében kettészakad, hiszen az egyik felébe sokan érkeznek, a másik meg szinte kiürül.

Nézze meg ezt is:

Közönségdíjat nyert Bánhegyi Róbert János onkológus főorvos

  Az elmúlt napokban lezárult közönségszavazás alapján, Bánhegyi Róbert János főorvos elnyerte a Szent-Györgyi Albert …