2024. április 20., szombat
FONTOS

A sport és az egészség jegyében zajlott a családi nap a lila iskolában

Kisiskolások néptánc bemutatójával kezdődött a péntek délutáni családi nap a lila iskolában.

Az eseményre az iskola több diákja is készült produkcióval. Ez amolyan apróbb “tehetségkutató” műsorként zajlott “Tied a színpad” címmel, amire bárki nevezhetett szabadon választott produkcióval. A rendezvény több, mint 20 éves hagyományra tekint vissza, melyet mindig a gyereknaphoz kapcsolódóan rendeznek meg az iskolában.

A gyulai sportiskolában természetesen az egészséges életmódot szem előtt tartva rendezték meg a családi napot. A gyerekek focizhattak, kosarazhattak, dartsozhattak, de kipróbálhatták magukat az íjászatban is. A testmozgás mellett arra is odafigyeltek a szervezők, hogy az örökmozgók mivel pótolják majd az elvesztett energiát, így az iskolában az egészséges ételek domináltak a kínálatban.

Az egészségnapnak is nevezhető családi napnak az volt az elsődleges célja, hogy az ide járó iskolások családjai együtt lehessenek, megismerhessék egymást, és így egy családias közösség kovácsolódjon össze.

Nézze meg ezt is:

Tájékoztatók voltak középpontban az áprilisi közgyűlésen

Április 18-án ülésezett Békés Vármegye Önkormányzatának Közgyűlése,Békéscsabán. A testület áttekintette a Békés vármegye 2023-as évi …