2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Több százan vettek részt a 28. EDÜ megnyitóján

Több száz diák vonult végig Gyula utcáin, pénteken, az immár 28. alkalommal megrendezett EDÜ megnyitójára.

Először 1963-ban rendezték meg az Erkel Diákünnepeket, mely mára az egyetlen olyan összművészeti diákfesztivál, mely a Dunától keletre fennmaradt. Ez alkalomból az immár kultikusnak tekinthető fáklyás felvonulásra indultak a résztvevők. Ehhez kapcsolódik Erkel Ferenc szobrának megkoszorúzása.

A közös énekléssel és élményekkel teli séta után a vár udvarán az Erkel kórus vezénylete mellett zajlott tovább az esemény.

Farkas Mária köszöntőbeszédében emlékeztetett, az EDÜ sokszor megújult több mint ötven éves fennállása alatt, de a cél mindig azonos maradt, a tehetségek felkutatása és ünneplése.
Görgényi Ernő polgármester kiemelte, a rendezvény mindig változatos maradt, valamint a fiatalság igényeit tartotta szem előtt.

Ezt követte a város kulcsának átadása Baráth Aletta diákpolgármester részére, ezzel is jelképezve azt, hogy Gyula három napig a diákoké.

Baráth Aletta kiemelte, az EDÜ nem csak a versenyekről, hanem az életre szóló élményekről, kapcsolatteremtésről is szól.

Az ünnepélyes megnyitót követően voltak, akik már az első napon túl voltak a megmérettetésen, így nem kellett tovább izgulniuk. Ilyen helyzetben volt Török Gergő, aki kórusával első helyezést ért el a kategóriában.

Az Esztergomból érkezett Ocskay Flóra elárulta, mindegyik szabadidős program elnyerte a tetszését.

A megnyitót követően az Esti Kornél majd Pixa adott koncertet a Várkertben.

Nézze meg ezt is:

Az áldozatsegítésről egyeztettek Békéscsabán

  A békéscsabai Áldozatsegítő Központban tett látogatást és a kormányhivatalban megtartott, szakmai egyeztetésen vett részt …