2024. március 28., csütörtök
FONTOS

Az elkövetkezendő évek teniszcsillagai érkeztek Gyulára

Május 27-e és június 2-a között, egy hétig, immár harmadik alkalommal egy nemzetközi teniszverseny házigazdája a gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub. A Gyula Open elnevezésű megmérettetésen hétfőn és kedden még a selejtezők zajlottak. Az eseményre az elkövetkezendő évek teniszcsillagai érkeztek.

A 25 ezer dolláros összdíjazású nemzetközi versenyre több, mint 20 országból érkeztek. Többek között Olaszországból, Franciaországból, Brazíliából, valamint Zimbabwéből is. Gyula életében fontos szerepet játszik a sportturizmus, így ez a rangos esemény tovább népszerűsíti a város hírnevét.

Hétfőn és kedden összesen 8-an kvalifikálták magukat a 32-es főtáblára. Szerdán már pályára lépett az a Borsos Gábor, aki a Németország ellen vívott Davis-kupán a jelenlegi világranglista ötödik helyén álló Alexander Zverev ellen lépett pályára. A fiatal teniszező a gyulai eseményen a zimbabwei Benjamin Lock ellen játszotta, idei első gyulai mérkőzését szerda délelőtt, melyet 6:2; 6:2-re meg is nyert.

2018-ban két új pályával bővült a Tenisz Szabadidő Sport Klub, melyeket az utánpótlás-nevelés szempontjából tartanak fontosnak. Az idei tervek között szerepel egy teniszfal, mely nagy segítséget jelentene a tanulás és az edzések során.

Hétvégén a gyulai Tenisz Szabadidő Sport Klub a Gyula Open mellett megrendezi az Idesüss Kupát, melyen amatőr férfi, női, vegyes páros kategóriában indulhatnak játékosok.

Nézze meg ezt is:

Gyula Tv Híradó 2024. 03. 22.

Témák: – Már hagyomány, hogy a víz világnapja alkalmából 2010 óta minden évben bemutatkozik az …