2024. április 19., péntek
FONTOS

Ötvenhét elismerést osztottak ki pedagógusnap alkalmából

A zeneiskola tanárai és diákjai adtak műsort a pedagógusnapi ünnepségen, a Vigadóban, melyen közel hatvanan részesültek elismerésben.

A hétfői eseményen kiemelkedő oktatói munkájukért többen érdemeltek ki tankerületi és polgármesteri dicséretet. Emellett aranydiplomát vett át Albel Andorné, Téglás Ferencné pedig rubindiplomát kapott. Pedagógus Szolgálati Emlékérmet nyugdíjba vonulásuk alkalmából ebben az évben nyolcan vehették át, köztük Bor Gáborné.

Magyarországon 1952 óta június első vasárnapján köszöntik a köznevelésben és felsőoktatásban dolgozókat. Ez alkalomból a város önkormányzata és a Gyulai Tankerületi Központ közös eseményén a pedagógusok minden nap elkötelezetten végzett munkájáról emlékeztek meg.

Görgényi Ernő polgármester kiemelte, az elmúlt években számtalan fejlesztéssel, korszerűsítéssel próbálták segíteni az oktatási intézményekben végzett munkát.

Az idén alapított életműdíjat Petróczki Zoltán Gábor vehette át.

Nézze meg ezt is:

Női konferenciát rendeztek a gyulai baptisták

  A közösség élményét és a lelki feltöltődést kínálta a résztvevőknek az a női konferencia, …