2024. április 18., csütörtök
FONTOS

Gyulán edzőtáborozik Kozma Dominik, Bohus Richárd és Bernek Péter

Kozma Dominik, Bohus Richárd és Bernek Péter állt fel a Gyulai Várfürdő 50 méteres sportuszodájának rajtkövére, és kezdte meg a szerda délelőtti edzést. Az 1-es, 2-es és 3-as pálya összesen két világbajnoki bronzérmet, egy EB ezüst- és bronzérmet, illetve egy rövid pályás VB és EB aranyérmet, valamint egy ifjúsági olimpiai aranyérmet sorakoztatott fel.

Kozma Dominik és Bohus Richárd történelmi sikert aratott Németh Nándor és Holoda Péterrel a két évvel ezelőtti, budapesti világbajnokságon, ahol a magyar csapat országos csúccsal bronzérmet szerezett. Az idei világbajnokságot júliusban rendezik Dél-Koreában, ebben az időszakban pedig már erre az eseményre fókuszálnak az úszók. Két hét múlva azonban még Rómába utaznak a BVSC klasszisai, amire a világverseny előtti főpróbaként tekintenek.

Nagy Péter, a klub szakosztályvezetője arról beszélt, hogy valóban nagy elvárásokat támasztottak a sportolókkal szemben, egyéni csúcsdöntésre mindenkinél számítanak a vb során.

Az uszoda túlsó oldalán szintén edzés zajlott szerda délelőtt, itt az MTK utánpótlás szakosztályának az úszói készültek az előttük álló bajnoki szezonra.

Nézze meg ezt is:

Helyszíni szemle miatt lezárják a Sarkad és Gyula közötti útszakaszt

A Gyulai Rendőrkapitányság 2024. április 19-én, pénteken 10 óra és 11 óra 30 perc között …